Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2019Oct19

2016. Szeptember 28., Szerda 12:14

Egy 17. századi "fenegyerek", Vak Bottyán

Írta:  Lipusz Zsolt
Értékelés:
(5 szavazat)
Valamikor az 1660-as évek második felében történt. Egy paraszti gúnyába öltözött, 20 év körüli végvári vitéz a bajtársaival történt fogadást követően komótosan beballagott az 1663 óta török kézen lévő, Bécs „elővédjének" számító Érsekújvárra. A végvár jelentőségének megfelelően mintegy 5 ezer janicsár és több száz szpáhi teljesített szolgálatot ott. A mondott napon Kücsük Mehemet pasa, Érsekújvár parancsnoka vásárra rendelte a környékbeli falvak lakosságát. A szultán helyi képviselője nem éppen a diplomácia kedélyes virágnyelvén fogalmazta meg az efféle invitációkat. A parancs megszegői az alábbi következményekre számíthattak: „... életeteket, fejeteket veszem, hitetlenek. Meglátjátok, sereget küldök rátok, mint a disznókat, összekötöztetlek, a tömlöc fenekén elrothasztalak benneteket".

Nemzeti büszkeségeink, a kuruc hősök: egy 17. századi "fenegyerek", Vak Bottyán

 Vak BottyánDél körül járt az idő. Imára készültek az igazhitűek. A minaret erkélyére kijött a müezzin, s amint szertartásosan elkezdte az előírt szent éneket, feltűnt mögötte a jókötésű legény, hirtelen felkapta, megpörgette, majd – akár egy mai akciófilmben – a következő pillanatban Mohamed kétségbeesetten kalimpáló szolgája repült is a szédítő mélységbe hívei közé, mint a meglőtt madár. Iszonyatos zűrzavar támadt. A helyőrség katonái rohangáltak kivont fegyverekkel, parancsokat ordítoztak a tisztek, a vásárosok sietősen kapkodták össze áruikat és szedték a sátorfájukat. Az őrség is megkapta a parancsot: a várból, a várba egyetlen lélek se ki, se be nem mehet. A várost elhagyni készülő ifjú mellének kopját szegez a kapuőrség. Ekkor előrántja paraszti gúnyája alatt lapuló fegyverét, s lelövi a hallatlan vakmerőségtől kővé dermedt őrt. Végigfutott a magyar vitéz a fahídon, közben egy egész kis csapat magyar lovas végvári harcos nyargal elő a környező füzesből, hősünk lóra pattan, s már vágtatnak is tova. Eközben a várból lövések dördültek, majd fegyveres török egységek vették üldözőbe a magyar végváriakat, összecsapnak, majd a túlerő elől végül elnyeli őket a közeli erdő.

A furcsa érsekújvári történet azonban másnap a következő felvonással folytatódott. Egy kis lovascsapat állt meg a vár előtti síkságon, megfújták trombitáikat, kiugratott a sorból egy díszbe öltözött vitéz, majd a várárok partjáig léptetett előre, s bekiáltotta a törököknek, hogy ő Bottyán János, a sellyei végvár vitéze, ő tette tiszteletét a megelőző napon paraszti gúnyában Érsekújvárott. Éppen ezért kész vitézi párviadalban megmérkőzni bármelyik törökkel, minthogy annyira csúffá tette az egész helyőrséget. Kücsük Mehemet pasa ígért mindent katonáinak: pénzt, rangot, kitüntetést. Mindhiába. Az ifjú vitézzel senki sem mert párviadalra kiállni, így Bottyán társaival dolgavégezetlenül ellovagolt. Mindenesetre ezt követően gyorsan szárnyra vette a hír az ifjú katona nevét. Már akkoriban sokan találgatták, miért cselekedte Bottyán ezt az egész török korszakban páratlan bravúrt. Vitézi virtusból? Vakmerőségből? A veszedelem bűvös vonzásának engedett talán? Hiszen bárhogyan is nézzük, nem valami dicséretes tett kihajítani a minaretből a múmiasoványságúra aszott öreg török dervist a szédítő, halálos mélységbe. Tény azonban, hogy Bottyán János későbbi legendás hírnevét ezzel az ifjúkori érsekújvári akciójával alapozta meg, s mind a törökellenes felszabadító háborúban, mind Rákóczi Ferenc szabadságharcában a legnehezebb körülmények között is mindenkor vitézül megállta a helyét.

Kezdeti éveiről keveset tudunk. Pontos születési dátuma is a múlt homályába vész, nagy valószínűséggel 1643 táján születhetett. 1657-ig – II. Rákóczi György erdélyi fejedelem, a későbbi kuruc szabadságharc vezetőjének nagyapja, tragikus lengyelországi hadjáratának évéig – a sellyei jezsuitáknál élt szolgadiákként. Nagyon valószínű, hogy már apja vagy nagyapja katonai szolgálataiért armálist, azaz nemesi oklevelet kapott. 14-15 esztendős lehetett, amikor végvári vitéznek állott. A sellyei végház amolyan harmadrendű erősség volt a végvári erődrendszer hátsó vonalán, de fontos helyen feküdt a Vág folyó mellett, átellenben, csak kicsit északabbra a bányavidéki várkerület és az egész Észak-nyugat Magyarország legfontosabb várával, a hatalmas Érsekújvárral. Ez a „nyugodt" helyzet rögtön megváltozott, amikor az 1663-1664. évi Habsburg-török háború eredményeként az oszmánok kezére került Érsekújvár. Mindennaposak voltak a Balassi verseiből is jól ismert magyar-török portyák, vitézi viadalok. Sellyén katonáskodott mintegy két évtizedig Bottyán János.

1669-ben Lakatos Juditot, Józsa Pál özvegyét vette feleségül, ezáltal tekintélyes vagyonra tett szert. Első ismert levele 1676. március 21-ről való. Ez emberi, katonai becsületességét bizonyítja. Történt, hogy egyik katonája, Nagy Péter nagy bajba keveredett. Mindenáron lovat kellett szereznie, hiszen enélkül semmire nem megy a lovas. Valami csellengő ember két ökröt kínált eladásra igen olcsón. Nagy Péter igencsak megörült ennek, hiszen két ökör ára mintegy 35-40 forint volt akkoriban, ami több az évi zsoldnál összesen. Aztán megállították s kérték tőle a passzust, a hivatalos, hatósági írást. Az pedig nem volt, mert az ökröt egy szegény peredi jobbágytól lopta az eladó, s Nagy Pétert a vármegyei hatóság letartóztatta és börtönbe zárták. Lopott jószágért életével fizetett a katona, bárhogyan is jutott hozzá. Hacsak valaki váltságdíjat nem fizet érte. Bottyán vállalta, hogy a hatalmas összeget megfizeti, csak a szegény sellyei vitéznek „maradjon meg élete, hogy szolgálhasson még az életben hazájának". Így írta alá a nevét: „Bottian János, császár és koronás király urunk őfelsége Sellye szabad várassának lovas zászlótartója".

Ebből az időből fennmaradt Bottyánról egy másik különös eset is. Ekkor már Lévén szolgált.1680. február 18-án egy télutói délután „engedelem nélkül" tört be nagy haraggal és indulattal az éppen lakomázó gróf Csáky Pál lévai főkapitányhoz, s nemes egyszerűséggel jól pofon verte Csákyt. Tudnunk kell a történet megértéséhez, hogy Csáky az egyik leghatalmasabb főúri család sarjadéka, az országbíró – a nádor, a király helyettese utáni harmadik legmagasabb rangú közjogi méltóság – fia volt,azonkívül Bottyán katonai felettese is. Az egész eset hátterében a magyar, illetve az idegen német és vallon zsoldosok közötti ellentét állhatott. A bécsi udvar a Wesselényi-féle szervezkedés megtorlásaképpen 1671-től tömegesen bocsátotta el a magyar végvári harcosokat, húszszoros adóemelést irányzott elő, s napirenden voltak a föld népével szembeni atrocitások akár a német, akár a török katonák részéről. Ekkoriban a lévai helyőrség magyar katonái legalább 8 éve nem kapták már meg rendesen a zsoldjukat. Fizetség helyett azonban egy napon, az 1670-es évek végén megérkezett gróf Gualdo kapitány 400 német vitézével, s a piactéren fölsorakoztatta a vitézlő népet, ezt követően pedig közölte, hogy a jövőben a vár kapuinál és a vártákon magyar katona nem állhat. Közben Thököly 1678-ban hatalmába kerítette a Felvidék középső és keleti részét, s üzent Lévára is a vitézlő rendnek. Kiáltványában kifejtette, hogy ismeri az ő sanyarú helyzetüket, a német zsoldosok hatalmaskodnak a várban, és a magyar végbelieknek hősies harcaikért csak megaláztatás és kárvallás az osztályrészük. Ne szenvedjék ezt a nagy romlást és becstelenséget, fogjanak fegyvert a Habsburg-haderő ellen. Sokan hajlottak is erre, a főkapitány, Csáky azonban csak hallgatott, húzta az időt, mire végül azt a választ adta, hogy ő bizony élete végéig megmarad a császár hűségén. Ugyanakkor Csáky tehetetlen volt Gualdo önkényeskedéseivel szemben. Ezért a közvitézek és magyar elöljáróik maguk vették kézbe sorsuk irányítását. Farkas György alkapitány elfogatta és börtönbe vetette a falvak népén garázdálkodó császári zsoldosokat. Erre Gualdo a magyar katonaságnak és tisztjeiknek nem fizetett semmi zsoldot és ellátmányukat, javaikat az idegen zsoldosoknak foglalta le. Ennek következtében csattant el a nevezetes pofon, s Bottyánt azonnal tömlöcbe vetették, sőt kurtavasra verték, kezét-lábát a kőfalba vert rabvashoz láncolták, akárcsak a megrögzött bűnözőket és gonosztevőket. Csakhogy Csáky uram kijózanodása után rádöbbent, hogy nagy bajba kerülhet ő maga is. Mert ha a bécsi Haditanács főméltóságai megtudják az esetet, Bottyánt nyilván halálra ítélik és kivégzik, de ő maga is búcsút vehet a főkapitányságtól, hiszen akkor alapos vizsgálat lesz Léván, s ez esetben minden bizonnyal egy német zsoldosvezérnek kell átadnia a parancsnokságot. Végül az egész ügyet átadta Bars vármegye közgyűlésének, s minthogy az ottani nemesség előtt Bottyánnak nagy respektusa volt már, afféle salamoni döntés született. Farkas György alkapitány és magyar tiszttársai esküvel bizonyították, hogy az ominózus lakomán véletlen eset történt. Bottyán pedig ünnepélyes ígéretet adott arról 1680. március 4-én kelt levelében, hogy arról a szégyenről, ami gróf Csáky Pál főkapitányon esett, soha senkinek egyetlen szóval sem tesz majd említést.

Bottyán valószínűleg emiatt a botrányos fegyelmi vétség miatt került át a komáromi várba, ahol 1680 és 1683 között teljesített szolgálatot. Úgy tűnik, Léván maradt mindene, lovai, fegyverei, s le is fokozták zászlótartói rangjáról. A komáromi helyőrség lajstromába úgy vezette be ugyanis a sereg írnoka, mint „egy lóháti katonát", azaz egyetlen lóval szolgáló közönséges szegénylegényt, akinek kardján, pisztolyán és egy hitvány gebén kívül más tulajdona nincsen. Azonban Bottyán Komáromban is ugyanazt tapasztalta, mint Léván. A várbeli magyar és rác katonákból árad a panasz, de a mesteremberek, parasztok és kerekedők sem vélekednek másképp: I. Lipót (1657-1705) kormánya – akárcsak „rendszerváltó" jelenkori örökösei – agyonsarcoltatja őket, egzisztenciálisan teljes mértékben ellehetetleníti őket, megfizethetetlen adókat vet ki rájuk. Bottyán rebellis természetéhez hűen Komáromban is konfliktusba keveredett tehát az ottani német, Eyter főkapitánnyal. Komáromtól nem messze, Nyárasd falunál új gázlót hozott létre a Dunán, s a sóval és egyéb portékákkal itt kereskedtek a komáromi császáriak tudta és beleegyezése nélkül, a kalmárok és végváriak, hódoltsági cívisek, marhahajtók és dunántúli katonák, s amennyiben kérték az úti passzusukat, valamennyien „szablyájukat mutatták az oldalukon, mondván, az az ő levelük". Eyter nagyon kínos helyzetbe került, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a Nyárasdnál kereskedő népes sereglet kijátssza a császár akaratát – mai szóhasználattal jövedékiadó-csalást követ el egyben vét a szolgálati szabályzat ellen is –, ezért Bécsben őt fogják okolni, mondván hanyag, és alkalmatlan személy pozíciója betöltésére. Ezért rögvest jelentést tett Bottyán üzelmeiről a Haditanácsnak, amire három napon belül meg is érkezett a kemény parancs: azonnal tartóztassa le Bottyán Jánost.

Bottyánt a börtönbüntetéstől az mentette meg, hogy 1683 nyarán a török minden korábbinál nagyobb támadást indított Bécs ellen. Kara Musztafa 200 ezer főt számláló hadserege 1683. július 14-én zárta körül a császárvárost. A csúfos bécsi kudarc után indult meg a nagy felszabadító háború, amelynek első nagy ütközete az Esztergommal átellenben lévő Párkánynál volt. Azt, hogy Bottyán részt vett-e az 1683. október 9-ei, nagy keresztény győzelmet hozó ütközetben, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, 1683. október 27-én Esztergom is a Szent Liga seregeinek kezére került, s Bottyán ekkoriban az esztergomi lovassereg hadnagya lett. Amikor 1684-ben Buda első – ekkor még sikertelenül végződő – ostromára indultak a szövetségesek, Bottyán is velük tartott, majd ezt követően is vitézül kivette részét a hadműveletekből. Bizonyos, hogy 1684. augusztus 6-án ő a váci főkapitány. A következő évben hősiesen harcolt Esztergom védelmében, amelyet Ibrahim pasa próbált visszafoglalni a szultán számára. Az egész törökellenes háború addigi legnagyobb vállalkozására a következő évben került sor: Buda, a magyar főváros ostromára és visszafoglalására. Bottyán most már a maga költségén állít ki egy egész lovasezredet. 1686 júniusában az esztergomi lovassereg az elsők között érkezett Buda alá. Két jeles vitézi tettét is megörökítették itt a források Bottyánnak.

Az első még az ostrom kezdetén történt 1686. június 19-én. Bottyán ezrede a Duna jobb partján, északon állomásozott. Az ostromgyűrű még nem zárult be teljesen. Ez azért volt veszélyes, mert Székesfehérváron még a török volt az úr, így hátulról könnyen meglephette a gyülekező haderőket. Az esztergomi úton egy jó 500 főnyi szpáhi csapat közeledett. Aztán összecsapott a két sereg. A török lovasságból mindössze 3-4 fő élte túl a hadi vállalkozást. A másik esetre 1686. június 24-én került sor. Bottyán felderítői révén tudomást szerzett arról, hogy a várbeli török főemberek minden kincsüket és értékes vagyontárgyaikat Csepelre menekítik, hogy innen a Dunán bárkákkal biztonságban Nándorfehérvárra juttassák őket. Ekkor az esztergomi lovaskapitány üzent az esztergomi sajkás hajdúknak – akikkel már komáromi évei óta jó viszonyban állott –, és a győri naszádosok vajdájának, továbbá a csepeli rácoknak is. (A rácok a török hódoltsági időszakban a kereskedelem mellett fontos szerepet játszottak a dunai hadiflotta működtetésében, s egészen a fővárosig húzódtak fel, emléküket őrzi a Ráckeve helynév, s egyik fő gazdasági, kereskedelmi és kulturális központjuk Szentendre volt.) A mondott június 24-ei nap hajnalán, amikor a török hajók erős fegyveres kíséret fedezete mellett felvonták horgonyaikat, Bottyán lovasai megrohanták és lekaszabolták a parti őrséget, közben a gyorsnaszádok és sajkák a török bárkákat fogták közre, a hajdúk és sajkások hatalmukba kerítették azokat. Övék lett minden: a pazar keleti ékszerek és díszfegyverek, a káprázatos selymek, brokátok, pénzzel teli ládák és sok fogoly. Bottyán a hadi zászlókat és a rabokat átadta a fővezérnek, Lotharingiai Károlynak, a kincseket viszont hadizsákmányként saját vitézei között osztotta szét. Ezt követően azonban még több mint kéthónapos kegyetlenül nehéz harc várt a keresztény seregekre, mire végül 1686. szeptember 2-án sikerült a várat bevenniük. Bottyán bizonyára sok emberpróbáló harcot vívott, elképzelhető, hogy meg is sebesült. Azt a tábori főélelmezési mester számadása és jelentése bizonyítja, hogy az ostrom utolsó napjáig ott volt lovasseregével.

A hadjáratok idején az esztergomi piactéren épített magának szép kúriát, amely ma is – városházaként – Esztergom egyik ékessége, igaz, mai formáját a Hartmann Antal tervei szerint történt 1770-1773 közötti átépítésével kapta. Ekkoriban már a város leggazdagabb emberének számított, de nem tette le a kardot, alezredesi rangban folytatta a háborút, 1687-ban zsámbéki kapitány lett, 1688-ban Székesfehérvár felszabadításáért harcol, aztán a délvidéki küzdelmekben vesz részt, elképzelhető, hogy ott van Nándorfehérvár ez évi visszavételénél is. Sőt 1689-ben már Bosznia és Szerbia jelentős területei is a keresztény hadak kezén vannak.

Úgy tűnt, hogy Magyarországon 1-2 éven belül véget ér a török hódoltság időszaka, ekkor azonban két kedvezőtlen külpolitikai fordulat következett be Európában. A Habsburg-Bourbon nagyhatalmi rivalizálás részeként 1688 szeptemberében XIV. Lajos (1661-1715) francia király, megunva nagy ellenfele, I. Lipót gyors közép-európai, Duna-völgyi sikereit és expanzióját, támadást indított a Rajnánál a Német Birodalom ellen. A császári seregek számottevő, elit részét kellett a Haditanácsnak a nyugati frontra vezényelnie. A másik, a magyar ügyet súlyosan érintő változás a Portán következett be. Az egymást sűrűn váltogató főméltóságok között végre új tehetség akadt: Köprülü Musztafa nagyvezér. A törökök már 1690 elején megkezdték a balkáni császári helyőrségek felszámolását, október 6-án Belgrád is elesett. Azt biztosan tudjuk, hogy 1690 augusztusában Bottyán Badeni Lajos új főparancsnoknak alárendelt hadseregével Nándorfehérváron van, de minthogy Köprülü nagyvezér egyszerre támadta a déli végvárvédelem kulcsát és Erdélyt, ezért Badeni Lajos megosztotta haderejét, s a fővezér az erdélyi hadszíntérre vonult. A Nándorfehérvár körüli harcokban tanúsított hősiességéért I. Lipót később vitézségi nagy aranyéremmel tüntette ki. Elképzelhető, hogy Bottyánt maga mellett tartotta, hiszen hadijelentéseiből tudjuk, hogy igen nagyra becsülte már őt. Ennélfogva valószínű, hogy ott harcolt 1691. augusztus 19-én az „évszázad legvéresebb", Szalánkeménnél vívott csatájában is, amelyben Badeni döntő győzelmet aratott Köprülü Musztafa seregei felett. 1691-ben Bottyán János ezredes lett, és Szegeden gróf Bercsényi Miklós mellett helyettes parancsnok. A délvidéki harcokban veszíthette el egyik szemét, ugyanis ez időtől fogva katonái Vak Bottyánként emlegetik.

1696-1698 között a duna-tiszai kerület főparancsnoki tisztét töltötte be. 1697-ben I. Lipót új katonai főparancsnokot nevez ki a magyarországi császári erők élére, a zseniális hadvezér, Savolyai Jenő személyében, akinek szintén kivívta elismerését. Egyébként ez a nagyrabecsülés kölcsönös volt. Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy mindkét ember felismerte a másik hadvezéri zsenialitását. Valószínűleg ott küzdött Bottyán az 1697. szeptember 11-én Zentánál vívott ütközetben, amely egyszer s mindenkorra pontot tett a magyarországi török hódoltság történelmi fejezetére, amelyet az 1699-es karlócai béke szentesített.

Ekkor főhősünk úgy vélte, veteránként, 56 évesen végleg visszavonul a katonaélettől. Azt azért nem hagyhatjuk említés nélkül a mai kedvezményes nyugdíjról zajló ádáz politikai viták idején, hogy Bottyán és sok tízezer vitéz sorstársa a 16-17. században a mainál sokkalta keményebb, „éles" fegyveres szolgálatot és bevetéseket 15 éves kora körül kezdte, s mint majd sorozatunk következő részében látni fogjuk, 66 esztendősen, halálával fejezte be. Férfit és vitézt próbáló harcokon, szörnyűségeken kellett keresztülmennie, mégsem nyugdíjaztatta magát. Csak egyetlen, közismert példa még: szigetvári Zrínyi Miklós is 60 körül volt már, amikor heroikus küzdelemben védte utolsó csepp véréig a rábízott erősséget. S Vak Bottyán is alaposan tévedett, amikor 1699-ben azt hitte, eljöttek számára a békés nyugalom évei, hiszen amikor a kötelesség szólította, ismét fegyvert ragadott hajlott kora ellenére.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info

Kalandos és titokzatos út Rákóczi táborába →


Kalandos és titokzatos út Rákóczi táborába

Vak Bottyán GenerálisA törökellenes nagy felszabadító háború befejezése után Vak Bottyán esztergomi házában telepedett meg, gazdálkodott birtokain és kereskedett, s minthogy jó módú és tisztességes ember volt, sokat költött Esztergom városának szépítésére, illetve iskolai alapítványok létrehozására. Egyébként egy 1698-as, I. Lipót által kiadott adománylevél említi először „Vagh Bottyán" néven. A felszabadító háború hőse azonban hamarosan tapasztalhatta, hogy Magyarország sorsa sanyarúra fordult a bécsi, kíméletlen abszolutista politika következményeként.

1700 -1701-ben II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós összeesküvést szőttek I. Lipót ellen, és kapcsolatba léptek XIV. Lajos francia uralkodóval. Hogy Bottyánt, akit Bercsényi még szegedi kapitány korából ismert, beszervezték-e, erről semmiféle bizonyíték nem került elő. Mindenesetre az esztergomi helyőrségparancsnoknak, Kucklandernek feltűnt, hogy a főtéri Bottyán-kúriában éjjel-nappal nagy volt a jövés-menés, messziről jött emberek adták egymásnak a kilincset, tehát amikor II. Rákóczi Ferencet és társat 1701 áprilisában letartóztatták, Kucklander sietve levelet írt Bécsbe, amelyben azt tudatta I. Lipót tanácsosaival, miszerint Bottyán is összeesküvő. Közben azonban már kitört a spanyol örökösödési háború (1701-1714), s Bottyán a tiroli hegyek között, a nyugati, francia hadszíntéren tartózkodott. Azt csak találgathatjuk, hogy Bottyán miért fogott ismét fegyvert, hiszen már közel járt a 60-hoz. Egy meglehetősen anekdotikus elbeszélés szerint egyik bizalmas embere megjelent házában egy könyvjelzőként ostorszíjdarabkával megjelölt Bibliával, s ahol a mondott helyen kinyílt a könyv, ez a példabeszéd állt: „Még te gondolatodban is a királynak gonoszt ne mondj, mert az égi madár is elviszi a szót, és a szárnyas állat is bevádolná a te beszédedet". Bottyán ebből könnyen kitalálhatta, hogy Kucklander feljelentette. Ekkor kelt útra Tirolba, nyilván azon megfontolásból, hogy régi pártfogói, Badeni Lajos és Savoyai Jenő oltalmában biztonságban lesz az esztergomi városparancsnok áskálódásai ellen. Ám elképzelhető, hogy egyszerűen mint kiváló hírben álló főtisztnek jött a császári parancs, miszerint be kellett vonulnia a hadseregbe.

Bárhogyan is történt, Vak Bottyánt 1701 tavaszán Ausztriában letartóztatták, ám rövidesen kiszabadult. Talán Savoyai Jenő herceg vagy Badeni Lajos közbenjárására, akik kezeskedtek volt ezredesük hűségéért? Mindenesetre rejtélyes az egész história, ugyanis Bottyán nem maradt kint a nyugati fronton, hanem hazatért Magyarországra, ahol Kucklander újból fogságra vettette. Ismét csak jó időbe telt, amíg Bottyán hűséges emberei megjárták Bécset, s visszatértek Esztergomba a felmentő ítélettel. E sorozatos bebörtönzések felvetik azt a gyanút, hogy Bottyán mégis kapcsolatban állhatott a készülő kuruc felkelőkkel.

1703. június 16-án a lengyelországi száműzetéséből hazatérő II. Rákóczi Ferenc átlépte a magyar határt, és elkezdődött a nyolc évig tartó szabadságharc. Az ifjú főúr stratégiai elgondolása az volt, hogy gyors, nyugati irányú előretöréssel mihamarabb eléri az osztrák-magyar határt, két okból is. Egyfelől – ismeretes a Montecuccolinak tulajdonított mondás, miszerint „a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz – gazdasági-pénzügyi szempontból rendkívüli jelentőséggel bírt a bányavárosok elfoglalása, másfelől Rákóczi Du Heronnal, XIV. Lajos lengyelországi megbízottjával úgy állapodott meg, hogy a francia-kuruc seregek valahol a Dunánál, Bécs táján egyesülnek majd. S amennyiben Bottyán már korábban kapcsolatban állott Rákóczival és Bercsényivel – amelynek eshetősége korántsem zárható ki – nyilvánvaló, hogy a nyugati hadjáratban rá, mint az egyik legképzettebb és legnagyobb tekintélynek örvendő és kapcsolatrendszerrel rendelkező tisztnek, kiemelten fontos szerepet szánhatott II. Rákóczi Ferenc.

Mindenesetre az tény, hogy Vak Bottyán 1703 júliusában leutazott a Tisza mellékére, épp a kuruc had tiszántúli hadjárata idején. Felvetődik a kérdés: vajon csupán itteni birtokait látogatta meg, vagy esetleg tárgyalásokat is folytatott Rákóczival? Ezt követően a Haditanács augusztusban Bécsbe rendeli Bottyánt, s megbízza azzal, hogy folytassa a kurucok ellen a már június közepén megkezdeni szándékozott toborzást. S itt egy újabb bökkenő: dokumentálható, hogy Bottyán János 1703. június 15-én – tehát egy nappal azelőtt, hogy Rákóczi egyáltalán átlépte volna a magyar határt – levelet intézett Koháry István grófhoz, a Vág-vidék császári főparancsnokához Bécsbe, miszerint küldjön neki az udvar pénzt, hogy ő hadsereget toborozhasson Északnyugat-Magyarországon a kuruc had ellen. S itt az a probléma, hogy ekkor még csak a beavatottak tudhattak Rákóczi készülő támadásáról. Vagyis joggal vetődik fel a gyanú, hogy Bottyán valóban kapcsolatban állott már ekkor a felkelőkkel, és éppen a császáriak ellen készült azt a bizonyos sereget toborozni, miként tette azt Esze Tamás is 1702-ben a Tiszaháton.

Kétségtelen azonban, hogy Bottyán 1703 őszén megkezdte a toborzást, s nagyon kelletlenül engedelmeskedett Leopold Schlick tábornoknak, Magyarország császári főparancsnokának, aki 1703. október végén Zólyom alá rendelte őt. Itt, Balassi egykori szülőhelyén, a vár alatt került sor a nevezetes párviadalra a már hatvanon túli Bottyán és a 23 éves Ocskay László között. Először kopjákkal, majd kardokkal rontottak egymásnak, végül előkerültek a pisztolyok: mindketten megsebesülnek. Bottyánt úgy kellett felvinni a várba. Bercsényi kurucai elűzték végül a labancokat Zólyom alól, sőt maga a fővezér felküldött a várba egy jó hordó bort az egykori bajtársnak, maga az erődítmény pedig 1703. december 8-án kapitulált, 300 védő csatlakozott a kurucokhoz, a sebesült Bottyán azonban a maradék 70 némettel Esztergomba távozott. A zólyomi várátadás dokumentumait az új kuruc kapitány, Radvánszky János Tolvay Ferenc nógrádi hajdúkapitányra bízta, akinek egy szóbeli üzenetet is át kellett adnia Rákóczinak, s ez arról szólt, hogy esztergomi, családi ügyeinek elintézése, valamint felépülése és bizalmas embereivel történő kapcsolatfelvétele után Bottyán csatlakozik a kurucokhoz. Ezt Tolvay Ferenc, aki poéta is volt egyben, így örökítette meg verses elbeszélésében:

„De Tolvay Ferencnek tőlle lőn parolja,
Hogy ez magyar ügyhöz ü szíve meghajla.
Ekkor Esztergomban németekkel méne,
Hogy szép portékája s pénze el ne veszne,
És hogy Esztergom is magyar kézbe esne,
Dunántúl való nép hogy hozzá gyűlne."

Ezt követően Rákóczi – aki ekkoriban már uralta a Tiszántúlt, a Duna-Tisza közét és Felső-Magyarországot, így a kulcsfontosságú Dunántúl elfoglalására készülődött – 1703. december 10-én Bottyánt mezei generális-főstrázsamesterré, azaz tábornokká nevezte ki, majd december 20-án hivatalos okirat kiállításával a dunántúli kuruc hadak főparancsnokának tette meg.

A helyzet azonban ezzel még korántsem oldódott meg. Bottyán hivatalosan még császári ezredesként Esztergomban szolgál, s ha átmenetileg betegállományban is van, állapota javulásával 1704 elején Pozsonyba megy Esterházy Pál nádorhoz, majd kézhez veszi a Haditanács elnökének, Savoyai Jenőnek 1704. január 2-án kelt levelét, amelyben a zentai hős hadseregszervezési megbízást ad ki számára, aki mindeközben titokban már Rákóczi tábornoka. Úgy tűnik, miként azt R. Várkonyi Ágnes, a korszak jeles kutatója írja, mintha Bottyán a kései historikusokat kívánta volna alaposan megtréfálni, egyfajta bújócskát játszva velük. A későbbi fejlemények ismeretében is teljesen egyértelmű azonban, hogy Bottyán azt az utat járta, amelyet 1702-ben Esze Tamás is: a nádor és a Haditanács toborzólevelének birtokában, amely felhatalmazta őt, hogy Esztergom, Veszprém, Sopron, Moson, Komárom, és Fejér vármegyékben hadakat fogadhasson I. Lipót franciaellenes, nyugati háborújához, valójában Rákóczinak verbuvált katonákat.

A kuruc sereg haditerve is készen volt már a Dunántúl elfoglalására. Az egyik sereg Bercsényi és Károlyi Sándor vezetésével a Csallóköznél kel át a Dunántúlra, a másik pedig Dunaföldvár térségében Deák Ferenc és Ilosvay ezereskapitányok parancsnoksága alatt áll készen a bevetésre. Közben azonban mind Károlyi, mind Ilosvay elügyetlenkedte a dolgot, s a szépen felépített haditervből nem lett semmi, sőt Bottyán is rajtaveszett: Kukclander esztergomi helyőrségparancsnok, akinek Vak Bottyán már a kezdetektől gyanús volt, 1704. április 18-án immár harmadszor is letartóztatta, s ezúttal fél évig senyvedett az esztergomi várbörtönben, míg ez év őszén megérkezett a bécsi udvarból a szigorú parancs: vigyék Bottyánt megerősített katonai kísérettel a császárvárosba. A vitéz katona halálos ítéleten kívül aligha számíthatott enyhébb hadbírósági határozatra. Ám ennek a kalandos fordulatokban olyannyira bővelkedő embernek az életútja nem végződhetett ilyen tragikusan, Fortuna istenasszony kegyeltjeként ezúttal is megszabadult a tömlöctől és a drámai végkifejlettől. A Bottyánt Bécs felé kísérő katonai menet első éjszaka Nyergesújfalunál állt meg, hogy a helyi bíró házában megszálljon. A helybéliek között hamar futótűzként terjedt annak a híre, hogy ki is az értékes rab, akit a gyűlölt császáriak magukkal hurcolnak a biztos halálba. Bottyánnak ekkoriban már legendás híre volt a Dunántúlon és Északnyugat-Magyarországon, tehát csakhamar helyi „népi mozgalom" szerveződött kiszabadítására. Bottyán felesége fegyvereket küldött s férjeura két kedvenc paripáját, Fakót és Pajzánt, ezenkívül készenlétben álltak a dunai csónakosok is. Éjszaka néhányan ásva kibontották az épület hátsó falát. A helyi népi hagyomány úgy tudja, hogy amikor készen lett a nyílás, Vak Bottyán rájuk förmedt: nem görény ő, hogy lyukon keresztül meneküljön, hanem harcos katona. Erre benyújtottá a kardját, és odakiáltották neki: akkor vágjon magának utat, a pitvar tele van őrökkel, és aztán egyenesen irány Rákóczi táborába!

A kuruc generális és hadi sikerei

Nyilván anekdotikus elemeket is tartalmaz a történet, mindenesetre az történelmi tény, hogy a nyergesújfalui szegénynép szabadította meg Bottyánt, aki végre a Dunán átkelve egyenesen Rákóczi selmecbányaira főhadiszállására vágtatott, ahová 1704. október 11-én érkezett meg, több mint egy évi előkészület és konspiráció után. Most aztán különösen nagy szüksége volt a fejedelemnek a legendás vitézre, akit katonáinak hite szerint nem fogott a golyó, lévén, hogy a hadi helyzet rosszra fordult: a legnagyobb csapás a franciáknak ez év augusztus 13-án Hochstadtnél elszenvedett veresége volt, amely véglegesen meghiúsította azt a stratégiai elgondolást, amelynek reményében Rákóczi az egész felkelés élére állt: nevezetesen a Napkirály hadainak a kuruc seregekkel történő egyesülését Bécs körzetében. Minthogy 1704 elején a dunántúli hadjárat kudarcba fulladt, Rákóczi új megbízatással ruházta fel Bottyánt: kinevezte a Vágon inneni (a folyótól keletre eső területek) kerület főparancsnokának, egyúttal megbízta a stratégiai fontosságú Érsekújvár elfoglalásával. Miként e tanulmány első részében már utaltam rá, itt hajtotta végre a kuruc tábornok ifjoncként azt az akciófilmbe kívánkozó „csínytevését", hogy kihajította a müezzint a minaretből. Jó félhónapos ostrom után 1704. november 17-én a kurucok kitűzték Rákóczi fejedelem piros-kék-arany színű zászlaját Érsekújvár erődje főkapujának tornyára.

Eközben az immáron kuruc generálist személyes ellenségének tekintő Kucklander, értesülve Bottyán szökéséről, annak minden vagyonát lefoglalta. Legalábbis elvileg. Miként korábban már többször is utaltunk rá, Vak Bottyán gazdag ember volt. Azonban – életének újabb jellemző momentumaként – Rákóczi tábornoka ezúttal is lóvá tette a német parancsnokot. Hiába kutattatott át Bottyán esztergomi házában pincétől padlásig mindent vasas katonáival Kucklander, semmit nem talált. Legalábbis éréket, pénzt, aranyat, ékszert. Az történt ugyanis, hogy, lévén éppen szüret ideje, az agyafúrt Bottyán felesége, Lakatos Judit révén kilenc hatalmas boroshordóban kifuvaroztatta kincseit és értékeit Esztergomból Érsekújvárra, ottani főhadiszállására. Kucklander bosszúja nem maradt el: az asszonyt börtönbe vetette.

Rákóczi Bottyánt ezt követően újból a stratégiai fontosságú Dunántúl elfoglalásával bízta meg. Ennek első lépéseként 1704 őszén a katonái körében Bottyán apánk néven emlegetett hadvezér a Duna-Tisza közére indít előkészítő hadjáratot, két okból. Egyfelől Soltnál egy dunai hídfő építését kezdi meg, másfelől kísérletet tesz a rácokkal való megbékélésre, illetve pátenseket, kiáltványokat intéz hozzájuk annak érdekében, hogy csatlakozzanak a kuruc állam seregeihez. Közben azonban fejedelmi parancs rendeli vissza Érsekújvárra, amelyet az új császári főparancsnok, Heister Siegbert tábornok épp visszafoglalni készült. Ellenben Heister meggondolta magát, s inkább Nagyszombat ellen fordult, amelyet 1704 karácsonyán birtokba is vett. Így Bottyán is a nyugati határszélnek vette az útját, s Pozsony irányából mintegy 6 ezer főnyi egységével morvaországi beütésekkel zavarta a császári udvar tanácsosainak nyugalmát, akik őt „átkozott, hóhérlelkű Vak Bottyánként" emlegették. Persze, ezek még a szalonképesebb kifejezések voltak a rizsporos parókás urak részéről.

1705 tavaszán minden készen állott a dunántúli hadjáratra, sőt Rákóczi Egerben fogadta XIV. Lajos követét, Des Alleurs márkit, aki közölte vele, hogy Versailles nem ismerheti el diplomáciailag a kuruc államot, de legalább némi pénzküldeményt és hadmérnököket hozott magával. A semminél ez is több volt. Amíg ezek az események történtek, a fővezérségre kijelölt Bottyán szomorú levelet kapott Kucklandertől: asszonya súlyos beteg, de nyugodt lehet, mert felesége gondosan ápolja. 1705 májusában tehát Solt alatt Imsód és Kömlőd között megkezdődött a Dunán a hajóhíd építése, ezalatt Bottyán seregével a dunántúli Kömlődnél őrködött, nehogy a budai vagy dunaföldvári császári őrség egy rajtaütéssel megzavarja az építkezést. Bottyán aztán a kömlődi palánkot kibővítette egy valóságos rendszerré, melyet hamarosan Bottyán váraként kezdtek emlegetni. Az építkezés ideje alatt történt, hogy az északabbra fekvő Simontornyáról a Habsburg-hadvezetés 300 szekér élelmet indított Budára, az ottani császári helyőrség számára. A híres dunántúli brigadéros, a Tenkes kapitánya című regényben is feltűnő Béri Balogh Ádám merész rajtaütést hajt végre a labanc kíséreten, ez volt a dunántúli hadjárat első sikeres katonai akciója, ami nagy reményekkel töltötte el Bottyán katonáit, akiknek hite szerint – miként már említettük – parancsnokukat nem fogta a golyó. S ez okozta az első próbálkozás kudarcát is 1705 nyarán. Június elején Bottyán kurucai megkezdték Dunaföldvár ostromát. Már elfoglalták a védősáncokat és az alsóvárat, azonban Glöckelsberg tábornok felmentő sereget indított Budáról, erős lovasezredeket dunai sajkások kíséretében. Az ütközet első fázisában Bottyán a császári flottát visszafordulásra kényszerítette, Glöckelsberg lovassága pedig megtorpant. Ám ekkor a sérthetetlennek gondolt kuruc generális arcán és lábán súlyosan megsérült, s katonái és hajdúi ezt látva kétségbeestek, a kuruc had demoralizálódott, s még Bottyán várának védői is pániszerű menekülésre fogták magukat. Az ellenség elfoglalta a várat, és szétbontotta a hidat. A sok munka és harc eredménye az imsódi hídfőnél értelmetlenül odaveszett. Végül is a katonaság csak akkor nyugodott meg, amikor elterjesztették, hogy Bottyán nem is harcban, hanem a hídépítéskor, gerendafaragás közben sebesült meg: egy éles faszilánk fúródott az arcába.

A második nekifutás ugyanezen év őszén azonban már teljes hadi sikert hozott Vak Bottyánnak. 1705. október végének egyik ködös éjszakáján Solt és Földvár között fáklyavilágítás mellett folyamatosan jártak a hajók. Horváth Tamás hajdúkapitány emberei a szükséges munícióval átkeltek a Duna túlsó partjára, elsáncolták magukat Dunaföldvárral átellenben, majd rohammal bevették ezt a fontos erősséget. A hídfőállás kiépítése után, november 4-én Bottyán generális is átkelt a folyón, és Dunaföldvárról pátenst intézett a Dunántúl népéhez: fogjanak fegyvert, esküdjenek hűséget a vezérlő fejedelemnek, mert aki másként cselekszik, az hazaáruló, és annak nincs irgalom. Ezt követően egyre-másra kerültek kezére a fontos dunántúli erősségek. Maga 1705. november 11-én – épp a zsibói csatavesztés napján, ami majd Erdély elveszítését eredményezte – bevette Simontornyát, Szekeres István ezereskapitányát pedig Siklós és Szigetvár ostromára küldte. Bottyán ezután elfoglalta Tatát, majd kemény küzdelem árán Pápát is. Ez utóbbit a török háborúkban edzett veterán olasz Miglio Tullio kapitány védte, aki hősi halált halt az ostrom alatt. Bottyán maga is megsebesült: „három helyütt esett rajtam az lüvés" – jelenti Rákóczinak. 1705. december elejére felszabadult az egész országrész.

Mindez igen figyelemre méltó hadtörténeti tény a magyar históriában, ha figyelembe vesszük, hogy az ekkor már Jótevő Jánosnak is nevezett tábornok mintegy 5 ezer fővel – a várostromokhoz nélkülözhetetlen –, gyenge gyalogsággal és tüzérséggel kezdte meg ezt a fontos katonai akciót, ráadásul két erős császári sereg ellenében. Az egyik, Heister Hannibál 10 ezer főnyi hadereje Vas megyében táborozott, a másik, Pálffy János – hat évvel később a szatmári béke egyik aláírója – hasonló erőt képviselő egységei Komárom tájékán állomásoztak.

Egyetlen kudarc bántotta Bottyánt: lakhelyét, ahol beteg felesége is feküdt, továbbá stratégiai szempontból is fontos volt, nem sikerült hatalmába kerítenie. 1706 tavaszán egyik kapitánya, Laky István a következő szomorú hírt közölte vele: „Némely emberek kijövén (ti. Esztergomból – L.Zs.), beszéltem vélek; az asszony őnagysága igen nehezen vagyon, nem is remélhetik azon nyavalyából, hogy fölgyógyulhasson". 1706 áprilisában fegyverszünetet hirdettek Bécs és a kuruc állam között, így a Tigris apánk néven is ismert generális meglátogathatta a labanc kézen lévő Esztergomban a Kucklander börtönében súlyosan megbetegedett, s ekkor már haldokló feleségét, Lakatos Juditot. Ez volt utolsó találkozásuk az evilági életben. Bottyán régi vágya már csak asszonya halála után teljesült: 1706. szeptember 13-án gyűlölt ellensége szabad elvonulás ellenében feladta Esztergomot. Ekkor Bottyánnak élete legnehezebb próbatételét kellett kiállnia: ez a mindig példaértékűen kemény és következetes, de ugyanakkor lovagias katona végezni akart régi ellenségével, feleségének gyilkosával. Ahogyan a Rákóczi udvarába küldött egyik francia hadmérnök lejegyezte: „Bottyán, akár a mesebeli farkas a báránnyal, mindenáron össze akart tűzni az esztergomi parancsnokkal és helyőrséggel, hogy azután végezzen velük, ám a fejedelem (...) ráparancsolt, ne szegje meg a megadás feltételeit, s hogy fejével fizet betartásukért".

Aztán 1706-1707 folyamán váltakozó kimenetelű harcok folytak a kurucok és a labancok között. Savoyai Jenő, a Haditanács elnöke úgy látta, itt a legfőbb ideje legalább Ausztria közvetlen szomszédságából kiűzni Rákóczi hadseregét. A császáriak jól összehangolt támadást indítottak meg három irányból, három tábornagy vezetésével. Rabutin mintegy 10 ezer főnyi haderővel jött ki Erdélyből, és Budán állomásozott; Sopron vármegyében Starhemberg Maximilian ugyancsak 10 ezer fős hadserege gyülekezett. Végül a Muraközben Pálffy János horvát bán gyűjtötte csapatait.

A hadműveletek tervezése és lebonyolítása közben Bottyán arról is tanúbizonyságot tett, hogy nemcsak kiváló stratéga és hadvezér, hanem jó szervező, és kíméletlenül, de igazságosan rendet és fegyelmet tart hadseregében, továbbá nem tűri a polgári lakosság sérelmére elkövetett atrocitásokat, kegyetlenkedéseket, fosztogatásokat. Amikor például Vas vármegye nem állította ki kötelessége szerint a rá kirótt hajdúezredet, Bottyán vizsgálatot rendelt el, s különös dolgok derültek ki. A tekintetes vármegye nagyrészt pénzzel váltotta meg a hadkiállítási kötelezettségét. Igen ám, csakhogy az alispán, báró Cziráky László a felvett pénzt „elfelejtette" hadak toborzására fordítani. Bottyán, nem törődve az alispán előkelő származásával, haditörvényszék elé állíttatta és tömlöcbe vettette. Megbüntette báró Andrássy Pált is, aki a derék kőszegi polgároktól hordószámra hordatta a bort, „természetesen" fizetség nélkül. A nevezetes, trónfosztó ónodi országgyűlés után néhány nappal, 1707. június 26-án pedig ekképpen inti a dunántúli vármegyéket engedelmességre Rákóczi iránt: „Alispán és főszolgabíró uraimék ha ezzel ellenkezőt (ti. a fejedelem rendelkezéseivel – L.Zs.) cselekedni merészelnének, vasra veretem és Murány várába küldöm és a felséges Fejedelemnek és a Szövetkezett Rendeknek mint hazaárulót adom át, kik is ugyanazon büntetést várhatják magokra, mely csak nemrégen Turóc vármegye viceispánját érte (a Rákóczi ellen lázító turóci alispánt, Rakovszky Menyhértet a diéta kezdetén lekaszabolták a rendek – L.Zs.) az ónodi országgyűlésen".

Hadvezéri és közéleti teendői közben magánéleti boldogság is osztályrészéül jut, amellyel persze csak még tovább növeli irigyei és a rá acsarkodók és gyűlölködők táborát. 1707 tavaszán nőül veszi a nála mintegy 45 esztendővel fiatalabb arisztokrata kisasszonyt, gróf Forgách Juliannát. Ez már sok volt a kor nemesi, pontosabban arisztokrata közfelfogása számára. Egy kisnemesi sorból jött, szegénylegényből lett generális, aki vitézségével országos hírnévre tett szert elvesz egy grófkisasszonyt, aki ráadásul még egy hamvas, ifjú szépség is. Mi több, ezen túl még művelt, hiszen klasszikusokat olvas és verseket is ír.

Mindeközben a Rákóczi-szabadságharc hadműveletei folytatódtak tovább, s bár Bottyán vitézül megállta a helyét a dunántúli harcokban, a császáriak túlereje fokozatosan felülkerekedett ott. Rákóczi Bottyánt 1707 végén az érsekújvári katonai kerület parancsnoki tisztségébe iktatta be. Az ország öt katonai kerülete közül geostratégiai szempontból – legközelebb lévén Ausztriához – érthetően ez volt a legfontosabb, de egyben a legveszélyesebb terep is. Amikor 1708 januárjában Bottyán elfoglalta tisztségét, I. József (1705-1711) király-császár új magyarországi főparancsnokot nevezett ki Starhemberg Maximilian személyében, aki ekkor nem is sejthette, hogy sorsa hamarosan milyen végzetesen összefonódik majd az érsekújvári parancsnokéval. A császári tábornok 1708. február 15-én kelt útra Pozsonyból a Vág menti főhadiszállására. Hiába figyelmeztették a magyarországi terepet jól ismerő, már régóta itt tartózkodó tiszttársai, hogy a portyázó kurucok miatt megerősített kísérettel utazzék, Starhemberg magabiztosan, kicsiny kísérettel indult útnak, magánál tartva a hadipénztárt is. Ez lett a veszte. Egy portyázó magyar egység valóban rajtaütött útközben, s foglyul ejtette a császári fővezért a hadipénztárral együtt. Vitték is egyenesen a nyitrai várba, Bottyán akkori főhadiszállására. A császáriak körében vérszomjas barbár hírében álló kuruc tábornok végtelenül kegyesen és udvariasan fogadta, majd gáláns módon megvendégelte a hadifoglyot, ezt követően azonban a gazdag zsákmánnyal együtt Rákóczihoz küldte.

1708 nyarán Érsekújvár egész hadinépe heteken át készült a fejedelem ünnepélyes fogadtatására, aki új hadseregével az északnyugati határszélre készült. Miután sem a francia, sem az orosz szövetség nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, Rákóczi egy új külpolitikai koncepciót munkált ki. Eszerint egy magyar-sziléziai-morva rendi konföderációt hoztak volna létre a Habsburgok ellenében, ezzel biztosítva az akkor már igen nehéz katonai és diplomáciai helyzetben lévő kuruc állam túlélését. Érsekújvárott több alkalommal is hosszasan tárgyalt Bottyánnal továbbvonulása előtt Rákóczi, maga az érsekújvári főparancsnok azonban nem vett részt Rákóczinak ebben az utolsó nagy, az 1708. augusztus 3-ai, trencséni csatavesztéssel végződő vállalkozásában. Bottyán a reménytelennek tűnő helyzetben sem adja fel a küzdelmet, s amikor megkezdődnek a tömeges átállások a Habsburgok oldalára, ő akkor is mindvégig kitart fejedelme mellett.

Ekkoriban fogalmazza meg ma is megszívlelendő politikai-katonai, sőt, ha úgy tetszik, emberi hitvallását: „Kész vagyok élni, halni nemzetem és hazám mellett. Szívből lélekből cselekszem". Éjt nappallá téve, fáradságot és saját egészségét sem kímélve próbálja újjászervezni a fogyatkozó és szétszóródó kuruc hadakat. Ezt írja Bercsényinek: „Ezen hadat nagy munkával tartom, mert csak imígy-amúgy van, ha jószágomat el is kell adnom, vagy zálogosítanom – megfizetek, ha másunnét fizetés nem lészen". S bizony, akkor már, a kuruc államszervezet szétesése korában nem volt. S valóban előteremt rövid idő alatt előbb 5 ezer, majd 7 ezer ezüstforintot saját magánvagyonából. Bottyán hű katonái 1708. szeptember 1-jén Érsekújváron ünnepélyes esküt tesznek: „Ha mind elállnak is mellőlünk: de soha édes nemzetünket el nem hagyjuk! Ha szintén végső veszedelemre jutna is állapotunk: Zrínyi Miklósnak Szigetben elkövetett dicséretes példájával készek leszünk meghalni". Bottyánt azonban – akinek politikai természetű tanácsaira is igényt tartott Rákóczi és feltétlenül megbízott benne – épp akkor rendelte magához egri táborába 1708. szeptember közepén, amikor az ismét császári főparancsnokká kinevezett Heister Siegbert gróf ostrom alá vette Érsekújvárt. Hogy pontosan mit mondhatott Bottyán a végül szeptember utolsó napjaiban a szerencsi várkastélyban sorra került találkozón, azt csak korábbi megnyilvánulásaiból és leveleiből sejthetjük csupán, minthogy tanúja nem volt kettejük megbeszéléseinek. Bizonyára kiállt a szegénylegények, a jobbágykatonák felszabadításának ügye mellett, s valószínűleg támogatta a nemesi adózás ügyét is, amelyet ugyan az 1707. évi ónodi országgyűlésen – a detronizáció mellett – törvénybe iktattak, de azt a nemesség többsége elszabotálta. Bottyán ugyanis, mint korábban láttuk, bőségesen áldozott a közjó oltárán saját magánvagyonából, egyik levele tanúsága szerint pedig ekképp nyilatkozott: „Ki-ki maga pénzének tizedit adja ki – én adom legelsőben is elő az magamébul!"

Azzal I. József tanácsadói is tisztában voltak, hogy Bottyán a kuruc sereg legnagyobb kaliberű és tehetségű generálisa, s neki van a legnagyobb tekintélye a vitézlő rend tagjai előtt. Éppen ezért, ősi módszer szerint megpróbálkoztak megvásárlásával. 1708 decemberében magától I. Józseftől kapott a bécsi udvarból levelet. Abban az uralkodó átállásra biztatta, büntetlenséget, teljes vagyona megtartását, sőt magas rangot ígérve neki a Habsburg-hadseregben. Rákóczi mindhalálig hű tábornoka válaszra sem méltatta az álnok irományt, hanem egyenesen továbbküldte azt fejedelmének, aki az egri káptalannál helyezte letétbe a díszes császári okiratot.

Halála előtt egész életművéhez méltóan végrehajtott még egy jeles haditettet. 1709. augusztus elején indult a Duna mellé, Dunaföldvár térségében készült az átkelésre, s a célja az volt, hogy megismételje 1705. évi híres, dunántúli diadalmenetét. Pedig a kurucság helyzete ott már reménytelen volt akkoriban, Heister csaknem az egész területet elfoglalta, és hadi népe sokszoros túlerőben volt a kurucokéhoz képest. S ekkor máig nem pontosan ismert megfontolásból új haditervet készített: hirtelen északnak fordult, a stratégiai fontosságú felvidéki bányavárosok felé. Augusztus 22-én tönkreverte Vácnál a császáriakat, majd 1708. augusztus 23-án megkezdte a gazdag és festői szépségű Selmecbánya ostromát. A várost védő sáncrendszert sikerült elfoglalnia, eközben Besztercebányáról és Zólyomból megérkeztek a Habsburg felmentő seregek. A 70 felé közeledő vitéz generális, aki soha nem hátrált vagy futott meg, ezúttal is felvette a hatalmas túlerővel szemben a harcot. Még az ellenség is elismerően és csodálattal nézte, amint Bottyán lováról leszállva gyalogosként harcolt az egyszerű parasztkatonákkal vállvetve, megcsillantva legendássá vált, a róla készült híres festményen is feltüntetett kis ezüstbaltáját. Bottyán hadai háromszor verték vissza a labanc haderőt. Selmecbányát azonban végül nem foglalhatta el, mert az Alföldre rendelték vissza, így a bányavárost ostromgyűrűbe zárva déli irányba fordult katonáival.

Az oda vezető úton érte a vég. 1709. szeptember 18-án ezt írja Bercsényinek a lőrinckátai táborból: „Magam beteges állapottal vagyok, úgy hogy csak az ágyot kell nyomnom, mivel az napokban oly hirtelen nyavalya ütközött belém: ha nem értek volna érvágással a borbélyok – talán azonnal meghaltam volna". Bercsényi pedig 1709. szeptember 27-én lesújtva tudatja Rákóczival: „Most hozták a hírit, szegény Bottyán vak sógor tegnap 8 óra tájban béhunyta az másik szemét is". Halálának pontos kiváltó oka ismeretlen. Feltételezték, hogy agyhártyagyulladásban hunyt el, de valószínűbb haláloknak tűnik a pestis, amely 1708-ban ütötte fel a fejét Magyarországon, s 1711-ig több áldozatot szedett, mint a nyolcéves hadműveletek során hősi halált halt katonák száma összesen. Végakarata szerint kedves törökbársony vánkosára fektetve, kopott kacagányával letakarva, este, fáklyák világánál temették el Gyöngyösön, a ferences rend templomában a magyar történelem egyik legnagyobb hadvezérét. Kriptáját nem jelölték meg.

Zárszó Bottyán János a magyar hadtörténelem kivételes nagyságú alakja. Nemcsak hadvezéri képességei és vitézsége, hanem morális tisztasága alapján is. Önzetlenül szolgálta hazáját és fejedelmét hajlott korában is, mindhalálig. Miként sok más kiváló magyar, nem a köz vagyonán, illetve vagyonából élősködött – amint teszi ezt 1990 óta a Magyarországon uralkodó parazita-destruktív „elit" – , hanem a saját magánvagyonát fordította közcélokra, legyen az akár karitatív, oktatási vagy honvédelmi, katonai jellegű anyagi áldozatvállalás. Emellett elévülhetetlen érdeme – bár maga már nem élhette meg –, hogy 1711-ben, a Rákóczi-szabadságharc lezárásaként végül is olyan kompromisszum született Ausztria és Magyarország között, amely garantálta az ún. rendi dualizmus rendszerét, eszerint a hatalomgyakorlás a nyugati, abszolutista jellegű politikai rendszerekkel ellentétben nálunk megoszlott a dinasztia és a nemzet között. Ez a szisztéma lényegében 1848-ig működött, s garantálta a Habsburg Birodalom keretei között Magyarország lehető legnagyobb önállóságát.

A mai, kései nemzedékek által méltatlanul feledésre ítélt nagy hazánkfiai legnagyobbjainak panteonjában van Vak Bottyán János méltó helye, és emlékét őrizni minden magyar erkölcsi kötelessége.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info

A törökellenes nagy felszabadító háború befejezése után Vak Bottyán esztergomi házában telepedett meg, gazdálkodott birtokain és kereskedett, s minthogy jó módú és tisztességes ember volt, sokat költött Esztergom városának szépítésére, illetve iskolai alapítványok létrehozására. Egyébként egy 1698-as, I. Lipót által kiadott adománylevél említi először „Vagh Bottyán” néven. A felszabadító háború hőse azonban hamarosan tapasztalhatta, hogy Magyarország sorsa sanyarúra fordult a bécsi, kíméletlen abszolutista politika következményeként. 1700 -1701-ben II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós összeesküvést szőttek I. Lipót ellen, és kapcsolatba léptek XIV. Lajos francia uralkodóval. Hogy Bottyánt, akit Bercsényi még szegedi kapitány korából ismert, beszervezték-e, erről semmiféle bizonyíték nem került elő. Mindenesetre az esztergomi helyőrségparancsnoknak, Kucklandernek feltűnt, hogy a főtéri Bottyán-kúriában éjjel-nappal nagy volt a jövés-menés, messziről jött emberek adták egymásnak a kilincset, tehát amikor II. Rákóczi Ferencet és társat 1701 áprilisában letartóztatták, Kucklander sietve levelet írt Bécsbe, amelyben azt tudatta I. Lipót tanácsosaival, miszerint Bottyán is összeesküvő. Közben azonban már kitört a spanyol örökösödési háború (1701-1714), s Bottyán a tiroli hegyek között, a nyugati, francia hadszíntéren tartózkodott. Azt csak találgathatjuk, hogy Bottyán miért fogott ismét fegyvert, hiszen már közel járt a 60-hoz. Egy meglehetősen anekdotikus elbeszélés szerint egyik bizalmas embere megjelent házában egy könyvjelzőként ostorszíjdarabkával megjelölt Bibliával, s ahol a mondott helyen kinyílt a könyv, ez a példabeszéd állt: „Még te gondolatodban is a királynak gonoszt ne mondj, mert az égi madár is elviszi a szót, és a szárnyas állat is bevádolná a te beszédedet”. Bottyán ebből könnyen kitalálhatta, hogy Kucklander feljelentette. Ekkor kelt útra Tirolba, nyilván azon megfontolásból, hogy régi pártfogói, Badeni Lajos és Savoyai Jenő oltalmában biztonságban lesz az esztergomi városparancsnok áskálódásai ellen. Ám elképzelhető, hogy egyszerűen mint kiváló hírben álló főtisztnek jött a császári parancs, miszerint be kellett vonulnia a hadseregbe. Bárhogyan is történt, Vak Bottyánt 1701 tavaszán Ausztriában letartóztatták, ám rövidesen kiszabadult. Talán Savoyai Jenő herceg vagy Badeni Lajos közbenjárására, akik kezeskedtek volt ezredesük hűségéért? Mindenesetre rejtélyes az egész história, ugyanis Bottyán nem maradt kint a nyugati fronton, hanem hazatért Magyarországra, ahol Kucklander újból fogságra vettette. Ismét csak jó időbe telt, amíg Bottyán hűséges emberei megjárták Bécset, s visszatértek Esztergomba a felmentő ítélettel. E sorozatos bebörtönzések felvetik azt a gyanút, hogy Bottyán mégis kapcsolatban állhatott a készülő kuruc felkelőkkel. 1703. június 16-án a lengyelországi száműzetéséből hazatérő II. Rákóczi Ferenc átlépte a magyar határt, és elkezdődött a nyolc évig tartó szabadságharc. Az ifjú főúr stratégiai elgondolása az volt, hogy gyors, nyugati irányú előretöréssel mihamarabb eléri az osztrák-magyar határt, két okból is. Egyfelől – ismeretes a Montecuccolinak tulajdonított mondás, miszerint „a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz – gazdasági-pénzügyi szempontból rendkívüli jelentőséggel bírt a bányavárosok elfoglalása, másfelől Rákóczi Du Heronnal, XIV. Lajos lengyelországi megbízottjával úgy állapodott meg, hogy a francia-kuruc seregek valahol a Dunánál, Bécs táján egyesülnek majd. S amennyiben Bottyán már korábban kapcsolatban állott Rákóczival és Bercsényivel – amelynek eshetősége korántsem zárható ki – nyilvánvaló, hogy a nyugati hadjáratban rá, mint az egyik legképzettebb és legnagyobb tekintélynek örvendő és kapcsolatrendszerrel rendelkező tisztnek, kiemelten fontos szerepet szánhatott II. Rákóczi Ferenc. Mindenesetre az tény, hogy Vak Bottyán 1703 júliusában leutazott a Tisza mellékére, épp a kuruc had tiszántúli hadjárata idején. Felvetődik a kérdés: vajon csupán itteni birtokait látogatta meg, vagy esetleg tárgyalásokat is folytatott Rákóczival? Ezt követően a Haditanács augusztusban Bécsbe rendeli Bottyánt, s megbízza azzal, hogy folytassa a kurucok ellen a már június közepén megkezdeni szándékozott toborzást. S itt egy újabb bökkenő: dokumentálható, hogy Bottyán János 1703. június 15-én – tehát egy nappal azelőtt, hogy Rákóczi egyáltalán átlépte volna a magyar határt – levelet intézett Koháry István grófhoz, a Vág-vidék császári főparancsnokához Bécsbe, miszerint küldjön neki az udvar pénzt, hogy ő hadsereget toborozhasson Északnyugat-Magyarországon a kuruc had ellen. S itt az a probléma, hogy ekkor még csak a beavatottak tudhattak Rákóczi készülő támadásáról. Vagyis joggal vetődik fel a gyanú, hogy Bottyán valóban kapcsolatban állott már ekkor a felkelőkkel, és éppen a császáriak ellen készült azt a bizonyos sereget toborozni, miként tette azt Esze Tamás is 1702-ben a Tiszaháton. Kétségtelen azonban, hogy Bottyán 1703 őszén megkezdte a toborzást, s nagyon kelletlenül engedelmeskedett Leopold Schlick tábornoknak, Magyarország császári főparancsnokának, aki 1703. október végén Zólyom alá rendelte őt. Itt, Balassi egykori szülőhelyén, a vár alatt került sor a nevezetes párviadalra a már hatvanon túli Bottyán és a 23 éves Ocskay László között. Először kopjákkal, majd kardokkal rontottak egymásnak, végül előkerültek a pisztolyok: mindketten megsebesülnek. Bottyánt úgy kellett felvinni a várba. Bercsényi kurucai elűzték végül a labancokat Zólyom alól, sőt maga a fővezér felküldött a várba egy jó hordó bort az egykori bajtársnak, maga az erődítmény pedig 1703. december 8-án kapitulált, 300 védő csatlakozott a kurucokhoz, a sebesült Bottyán azonban a maradék 70 némettel Esztergomba távozott. A zólyomi várátadás dokumentumait az új kuruc kapitány, Radvánszky János Tolvay Ferenc nógrádi hajdúkapitányra bízta, akinek egy szóbeli üzenetet is át kellett adnia Rákóczinak, s ez arról szólt, hogy esztergomi, családi ügyeinek elintézése, valamint felépülése és bizalmas embereivel történő kapcsolatfelvétele után Bottyán csatlakozik a kurucokhoz. Ezt Tolvay Ferenc, aki poéta is volt egyben, így örökítette meg verses elbeszélésében: „De Tolvay Ferencnek tőlle lőn parolja, Hogy ez magyar ügyhöz ü szíve meghajla. Ekkor Esztergomban németekkel méne, Hogy szép portékája s pénze el ne veszne, És hogy Esztergom is magyar kézbe esne, Dunántúl való nép hogy hozzá gyűlne.”
Forrás: https://kuruc.info/r/9/91538/
(1. oldal / 2)
Megjelent: 2915 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.7%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 4%Norway 0.7%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.7%Kuwait 0.3%
United Kingdom 2.1%Switzerland 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
Sweden 1.9%Australia 0.3%
Germany 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 196
This Week: 2892
Last Week: 3748
This Month: 10234
Last Month: 17333
Total: 2165966

Belépés