20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 május 05, szombat

Csordaösztön kétlábon

Szerző: leszerelt

Az emberiséggel foglalkozó munkák olvasása közben érdemes szem előtt tartani az ember csoportosulását és csoportosítását meghatározó kifejezéseket, és azt is, hogy azon kifejezések a közmegegyezés hiányában zűrzavart keltenek.

Ezt a zűrzavart, sajnos, egyetlen meghatározó lista sem képes jelenleg rendbehozni: A szótárak és tanulmányok önkényesen határoznak meg politikai célokat szolgáló fogalmakat, melyeket különböző megtévesztő kifejezésekkel címkéznek. A más élőlények tárgyalásától eltérően, az emberfaj puszta tárgyalása már magában egy politikailag "érzékeny" téma. A tudományokon kívül, ezen téma fejtegetéseit a tárgyilagosság teljes mellőzése jellemezi. Ma már ott tartunk, hogy aki a Homo sapiens-t fajokra merészeli bontani, gúnynak, megvetésnek és támadásnak teszi ki magát.

Az alábbi (nem véges) készlet nem próbál rendet tenni ebben a zűrzavarban: Egyetlen célja egy egyéni távlat közlése, mely kiegészítésre és megvitatásra kívánkozik. Nem állítom, hogy az itt fölsorolt kifejezések helyesen címkézik a célzott fogalmakat, vagy, hogy azon fogalmak minden távlatban és kultúrában léteznek és azonosak - ha léteznek.

Embertani meghatározások

  • Ember: Egy emberi fogamzás eredménye. Az emberiség legkisebb de önmagában életképtelen eleme. (Az életképesség egyik ismérve az utánpótlás képesség. Ember önmagában erre képtelen).

  • Család: Egy férfi és egy nő és gyermekeik. A család az emberiség legkisebb életképes eleme.

  • Testvér: közös szülők leszármazottja.

  • Féltestvér: Egy közös szülő leszármazottja.

  • Nemzetség: Egy fölmenő pár utódjai.

  • Vérrokon: Egy nemzetség tagjai illetve ezen tagok közti vérviszony. A vérrokonsághoz legalább egy közös fölmenő szükséges.

  • Rokon: Elvileg, egy nemzetség tagjai, házastársaik, és gyermekeik, illetve azokat összekapcsoló családi viszony. Gyakorlatilag, a rokonsághoz legalább a közös fajhoz tartozás szükséges, függetlenül bármiféle erkölcsi minősítéstől vagy politikai célú meghatározástól. Ezt a valóságot jól bizonyítja a fajon kívüli házastárs és gyermekei sorsa a rokonságban, különösen ott, ahol az idegen faj jellegzetessége kiemelt. A rokonság ösztönszerűen elszigeteli önmagát az idegen fajú családtagoktól, de még az idegen fajt behozó rokontól is. Ez az elszigetelődés fokozottabb és végleges miután az idegen fajt behozó rokon eltávozik (pl. meghal).

  • Törzs: Egy vagy több azonos etnikumú rokon nemzetség.

  • Nemzet: Egy vagy több azonos etnikumú rokon törzs.

  • Nép: Egy vagy több azonos fajú rokon nemzet.

  • Testvérnép: Egy közös ősnép leszármazottjai.

  • Rokonnép: Legalább egy közös azonos fajú ősnép leszármazottjai.

  • Etnikum: Egy fajonbelüli embertanilag megkülönböztethető embercsoport. A politikai célokat szolgáló meghatározások az embertani tényezőt háttérbe szorítják vagy eltüntetik, és helyette a műveltséget, nyelvet, vallást erőltetik. Az "etnikum" - görög ethnos=nemzet, születésű - címke helyesen nem tér ki se műveltségre, se civilizációra, se tájra - bár a táj hatást gyakorolhat az etnikum embertani kialakulására és jellegzetességére.

  • Faj: embertani azonosság.

  • Emberiség: az emberfajok összessége.

Lelki és szellemi meghatározások

  • Értékrend: Egy család, nemzettség, törzs, nemzet, vagy nép erkölcsi irányadója.

  • Gondolkodás: Egy család, nemzettség, törzs, nemzet, vagy nép, műveltségében megnyilvánuló lelki (érzelmi), értékrendje szerinti világnézetének és szellemi termékeiből következtethető (tudatos) gondolkozásának együttműködése. Észjárás.

  • Hiedelem: Bizalom egy bizonyíthatatlan, más szavára alapozott valóságban.

  • Hit: Bizalom egy bizonyíthatatlan de tapasztalat-igazolt valóságban. A hit csak akkor életképes, ha a tapasztalat személyes. "A HIT valójában nem más, mint az igazság ismeretéből származó öntudat" (Badiny Jós Ferenc).

  • Istenhit: Hit egy vagy több természetfölötti lét vagy lény valóságában.

  • Társaság: Két vagy több, gondolkodásában azonos vagy hasonló ember összessége.

  • Társadalom Egy vagy több, gondolkodásában azonos vagy hasonló nép összessége.

  • Szövetség: Két vagy több, legalább egy közös érdek felé törekvő vagy kényszerített ember, család, nemzettség, törzs, nemzet, nép, etnikum, faj, vagy másképp meghatározott embercsoport erőegyesítése.

  • Szakma: Egy megadott hivatás, céh, mesterség szerint függőlegesen bontott társadalom, és az azt fenntartó civilizáció egyik munka-erő pillérje. Egy szakma annak minden űzőjét, szereptől vagy munkabeosztástól függetlenül, magába foglalja.

  • Szakszervezet szándékosan megtévesztő kifejezéssel elnevezett, a társadalom vízszintes szétbontására kitervezett marxista társadalom-romboló eszköz. A szakmai hűség, elkötelezettség, hivatás elveit eltörlő, és a társadalmat látszólag két ideológiailag kölcsönösen kizáró célt szolgáló ellenfélre - egy fölső ("burzsuj", középosztály) és egy alsó ("proletár", magán tulajdon nélküli) rétegre vagy "osztályra" - bontó hadjárat fegyvere. Tagjai a "kommunizmus élharcosai". Mindkét "osztály" egy harmadik de rejtett tőkés réteget szolgál; minden ellentétesnek tűnő célmeghatározás csak a szakmai hovatartozás tudat és a velejáró természetes összefogás gátlását szolgálja.

  • Érdekkörök különböző társadalmon belüli érdek-szerinti csoportosulások.

Térbeli meghatározások

  • Lakosság: Egy földrajzi tájon élő emberek összessége.

  • Fejedelemség: Egy vagy több nemzettség vagy törzs térbeli egyesülése vagy egyesítése.

  • Ország: Valamilyen fennhatóság alatt lévő terület.

  • Állam: Egy megadott politikai cél felé törekvő vagy kényszerített lakosság térbeli egyesülése vagy egyesítése.

  • Nemzetállam: Egyetlenegy nemzet térbeli egyesülése vagy egyesítése. (Az "egy-etnikum" meghatározás a "nemzetállam" kifejezéssel egy szándékosan megtévesztő fogalmat próbál címkézni). Az etnikai egyesülés vagy egyesítés helyes címkéje a "népállam" (Egy nemzet egyetlenegy etnikumból áll, míg egy nép rokon etnikumokból is állhat.)

  • Állampolgárság: Egy állam jogok és kötelességek önkényes adománya vagy elismerése, illetve javaslata vagy kényszerítése a fennhatósága alatt élő lakosságra.

  • Hercegség: Egy helyi uralkodó érdekét szolgáló lakosság térbeli önkéntes egyesülése vagy kényszerített egyesítése. Afrika legtöbb köztársaságnak nevezett állama pl. gyakorlatilag hercegség vagy királyság.

  • Királyság: Egy vagy több örökölt földrajzi tájt önkényesen uraló személy érdekét szolgáló lakosság önkéntes térbeli egyesülése vagy kényszerített egyesítése. Észak Korea gyakorlatilag egy királyság.

  • Köztársaság: Egy lakosság közös hatalom-gyakorlása. Egyes őslakós településeken kívül, ma ilyen nem létezik. A ma köztársaságnak nevezett államok a lakosság megvezetésével és kényszerítésével kierőszakolt hercegségek, királyságok vagy császárságok. Az úgynevezett "közös hatalom-gyakorlás" csak jelentéktelen ügyekre terjed ki, és csak a megvezetéshez kellő látszat fenntartását szolgálja.

  • Népköztársaság: Egy képzeletbeli népet-szolgáló köztársaság. Csak mesterséges címkeként létezik.

  • Föderáció: Egy megosztott térbeli hatalom-gyakorlás, mely központilag szolgál közös érdekeket, és környékek szerint helybeli érdekeket. Kanada, pl. elvileg egy föderáció.

  • Konföderáció: Egy meghatározott célra létrehozott föderáció. Pl. az amerikai polgárháború déli államai.

  • Unió: két vagy több függetlenségéről lemondó vagy arra kényszerített állam egyesülése vagy egyesítése. Az USA elvileg egy unió.

  • Császárság: Egy vagy több földrajzi tájt önkényesen uraló személy vagy személyek érdekét szolgáló honos és gyarmatosított lakosság önkéntes térbeli egyesülése vagy kényszerített egyesítése. A császárság a királyságtól abban különbözik, hogy gyarmatosításon alapszik, és hogy a modern császárság uralkodója egy társaság - nagytőkések, bankárdinasztiák, nagyiparosok társasága. Továbbá, a modern gyarmatosítás erőszak helyett a helybeliek megtévesztésén, megvesztegetésén és megfélemlítésén és a gazdasági, természeti és hiedelmi források szabályzásán alapszik. Az Egyesült Királyság egy királyságnak mondott modern császárság; a nyugati köztársaságnak nevezett államok is császárságok; az USA egy uniónak nevezett császárság; Ausztrália, Kanada, föderációnak nevezett császárságok; a Szovjetunió egy köztársaságok uniójának nevezett császárság volt; az Európai Unió egy konföderációnak hazudott modern császárság.

  • Birodalom: Egy vagy több királyságot vagy hercegséget magába foglaló és afölött központilag uralkodó térbeli hatalom. Pl. pártus, római, kazár, brit.

  • Világhatalom: olyan hatalom, mely képes minden vagy majdnem minden önálló ország fölött fennhatóságot gyakorolni.

Időbeli meghatározások

  • "Népe": A kaukázusi fajhoz tartozó, kozmikus világrendben hívő embertömeg csillagképidő szerint (kb. 2160 év) meghatározott neve. Pl. a sumírok (szabírok) a "kos népe", a Jézus-korabeli szkíták a "hal népe". 

Tér- és időbeli meghatározások

  • Műveltség: Egy helyhez és időhöz kötött lakosság jellegzetes lelki és szellemi kibontakozása, megnyilvánulása, fejlettsége. Pl. Duna I Műveltség, Körös Műveltség.

  • Civilizáció: Egy helyhez és időhöz kötött lakosság jellegzetes műszaki és társadalmi kibontakozása, megnyilvánulása, fejlettsége. Pl. sumír, egyiptomi.

  • "Nép": Egy hajdani, helyhez és időhöz kötött és a megadott régészeti ásatás helyneve szerint elnevezett lakosság. Pl. uruki nép, Djemdet Nasr nép.

 

leszerelt : magyarmegmaradasert.hu

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások