Magyar Megmaradásért

Szakács Gábor beszélgetése Molnár V. Józseffel

"A magyar nyelv szerint az ember azt vallja, amit valósnak tart, amit legjobb és legalaposabb ismeretei szerint tart valósnak, ami a legjobb meggyőződése, amely a teljes és színtiszta igazság. A vallatás is a legmélyebb igazság kikényszerítésére irányul, arra, hogy a vallatott elmondjon mindent, amit tud a szóban forgó tárgyról. A vallás a magyar nyelvben eredetileg az igazság megvallását jelentette."

„Minden növényi ábrázolás közül az életfa, más néven világfa a legösszetettebb és legegyetemesebb jelentésű. Utal életre és halálra, az örök fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra. A mélylélektan a gyökér, törzs, korona hármasát az ösztön-én, én, felettes-én kifejeződéseként értelmezi. Az életfa hitvilágát a magyar népmesék őrzik: az ÚT, amelyen a mesehős az égbe, vagy az alvilágba jut."

..."E sorok írója arra kéri az olvasót, hogy mielőtt belekezd e könyv olvasásába - elmélkedjünk együtt egy rövid pillanatig és nézzünk fel - szintén együtt - egy szép, csillagos estén - a ragyogó égboltra. Keressük meg az ORION csillagképét. Kutató szemeinket lenyűgözi az a csodás látvány, amikor felfedezzük, hogy, ez a "hatalmas vadász az úr előtt" uralja az egész égboltot és látható az északi és a déli féltekén is."...

Emlékszem még arra, mikor az első fagyasztóládát a szüleim megvették. Nagy kincs volt. De már nem nagyon emlékszem arra, mi volt előtte? Felkeltette érdeklődésemet a téma és az egyik délután kikérdeztem a szüleimet. Persze a beszélgetés hamar nosztalgiázásba csapott át, de azért sikerült összegyűjtenem néhány hasznos információt.

A mesemondó így beszél önmagáról: "Székelyföldön egy kedves kis városkában, Sepsiszentgyörgyön láttam meg a napvilágot. Művészeti Líceumban oskoláztam, képzőművészeti ágazaton. Mindaddig, amíg az érettséginek nevezett létra fokát megmásztam, addig gyönyörű tájakat barangoltam be gyermekded lényemmel. Nagymamám és nagytatám falujában, Dálnokban töltöttem a nyarakat, teleket ahol színeset bugyborékol a rét, s a forrásvíz oly finoman fortyog ki a földből, ahol a széna feszt ropogós és jószagú, s a medve a kert bütüjét ledőjtögette volt perpenceszilváért..." Az alábbi mesét az esztergomi gyerekeknek (és felnőtteknek is) mondta, de talán nem veszi zokon, ha Te is megnézed

gyertyát gyújtott mindazon eltávozottak emlékére, akik a magyar fennmaradást szolgálták, majd így folytatta:

Hótakaró alatt szunnyad az ősszel földbe vetett mag, kihalt, néptelen a táj, téli álmát alussza a természet. De figyeljünk csak, a hajnali ködben mintha fénycsíkok bodorodnának az ég felé, s embereket látnánk a szabad tűz körül tevékenykedni. Csak a táj alszik, az emberek számára ezekben a kemény téli hetekben jött el az ideje az év egyik legnagyobb és legszínesebb - a szó szoros értelmében - élvezetekben leggazdagabb eseményének: a disznótornak.

Tomory Zsuzsa Kezdeteink című könyvének utószavából. Szakavatott hagyományrontóink életünk minden területére kiterjesztették figyelmüket. A cél mindig és minden korban emlékeink kitörlésével egyidejűleg népi tudatunk rombolása.

Hosszú évezredeken át a különböző népekhez és kultúrákhoz tartozó emberek sokaságát különös érzés kerítette hatalmába május elseje közeledtével. Úgy érezték, hogy ez a nap más, mint a többi. Olyan nap, amelyen változásokat tudnak kikényszeríteni sorsuk alakulásában.